NAPLÓK: szancsopanza
Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 17:09 Összes olvasás: 8389| 10. | [tulajdonos]: szakadás | 2012-08-29 15:16 |
Továbbra is az egyetlen ember, akire semmilyen hatással sem vagyok. Végtelen történetek helyett vég nélküli történetek. Még mindig én magyarázkodom, mit miért teszek. Ha tudnád, mi a valóság a sok kényszerképzet között! Néha azt kívánom, bárcsak titokban figyelhetnél. Nem lenne több kérdés. Végre hinnél nekem. Mérgessé válok a kialakult helyzettől. Félek valami elveszett a felesleges viták közben.
Inkább lesütöm a szemem. Ő meg belefagy. Mindig belefagy a mozdulatba, mindig ott van az a törés. Nem is értem igazán. Csak azt látom, hogy valahol tényleg akarja. Vagy ez az, amit látni szeretnék? Hát mi ez a játék? Sodródhatnánk könnyedén, de szögletesek ezek a precízzé érlelt mozdulatok. Egymásba ütközünk, te meg észre sem veszed. Én készülök rád, ez lenne olyan helytelen?! Szándékosan jobbra kellene lépnem, mikor te balra gondolsz engem. Miközben szemedbe szeretnék nézni, feszítem állam. Konok ellenállás. De aztán csak belecsöppenünk abba, hogy megtörtént minden. És ugye nem is volt rossz. Félek majd az üres pillanatoktól. Képes vagyok a semmitől való rettegésre. Azt akarom, hogy omoljon le minden míves fal, amit felépítettél. Azt akarom, hogy nézz rám, és ne kapd el a tekinteted. Nehéz veled nehéz velem, nem kell neked, nem kell nekem. ( De mocskos- kurva jó együtt! ) Eh... Azt gondolod, te vagy, akivel ez lehetetlen? Aztán szándékosan lecsókolom a füstöt a szádról, mert már valóban könnyen megy az, hogy érintelek. Lehetek a párnád? A könnyű súly a mellkasodon miközben alszol? Bárcsak megtanulnál félelem nélkül élni. |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
