NAPLÓK: fény Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 03:14 Összes olvasás: 6327| 28. | [tulajdonos]: ... | 2018-08-01 00:21 | ...
Menni ha kell majd:
Csomag nélkül. Utolsó
Szavam: köszönöm. | |
| 27. | [tulajdonos]: ... | 2018-07-31 23:42 | Agyonütöttem. Kerülöm, tagadom, felejtem.
Kövekkel még jól be is temetem.
De mert élõ volt, tiszta és kedves,
Mint visszafojtott sírás, egyszer majd felenged.
Mielõtt elmegyünk, egyszer még felragyog,
S valahol valaki halkan felzokog. | |
| 26. | [tulajdonos]: ... | 2018-07-29 22:38 | Képeslap helyett.
Az erdõket szeretem itt is a legjobban. Itt is a zöldet keresem, s a csendet. Rátaláltam itt is a kedvenc vadvirágomra. Az orbáncfû az. A zsebeim tele vannak útszéli virágok száraz magjával. Itt is a növények érdekelnek a legjobban, itt is csak a versek. Az ember mindenhová magával viszi önmagát, s az otthonát. Éjjel tágra nyitott, földig érõ ablaknál alszom. Még sötétben megébredtem arra, hogy fázom. Szorosabbra tekertem magam körül a takarót, majd egyszerûen csak néztem a lassan láthatóvá váló világot. Kiválasztottam az égen egyetlen csillagot, s arra gondoltam: fölötted is ott ragyog.
| |
| 25. | [tulajdonos]: ... | 2018-07-27 22:02 | Még áll a fa.
Ablakból néztem, hogy vágta-tépte
ahol csak érte a hirtelen jött vihar.
Nem tört ketté.
Védte-védte az édes terhet,
a fészket, a verset, a szépet,
őrizte szemeimben a könnyet.
Még áll a fa, ma még nem tört ketté.
Ágaira visszalopódzik a remény.
Tépett levelein megcsillan, majd aludni tér
az esti fény. | |
| 24. | [tulajdonos]: ... | 2018-07-27 20:33 | Kintsugi
Vannak napok, melyek úgy törnek össze, mint szép, kézzel festett leveses tálkák, ha véletlenül leesnek a tálcáról.
Összetörnek csak úgy, mindenféle különösebb ok és cél nélkül, menthetetlenül.
A mindenkori naplóm első lapjaira írt mondatok tartópillérek, tartják bennem a lelket, emlékeztetnek, ha felejtek - ezeket olvasom, mikor a napok összetörnek.
A "remember where you came from, remember who you are" mondatban nincs semmi egetrengető. De nekem fontos, sőt, dallam is kapcsolódik hozzá, s egy csodálatos hang, a kedvenc énekesemé, s kanyargó utak emléke a dombok között, miközben egy egész hosszú, nehéz időszakon át rongyosra hallgattam napi utazásaim közben - mert belőlük éltem - a legkedvesebb lemezeimet.
Emlékezz arra, honnan jöttél. Emlékezz arra, aki vagy.
A félresikerült napok is véget érnek. A dombok mögött ilyenkor is lemegy a Nap.
Valamelyikünknek eszébe jut elővenni azt a néhány videófelvételt a régi időkről, mikor még egészen kicsik voltak a gyerekek. Egyszerű, rövid, beállítatlan felvételek ezek, az akkori hétköznapi életünkről: az esti éneklésekről, egy karácsonyi ajándékbontásról, ahogy rácsodálkozunk egy szép naplementére vagy ahogy nap végén vacsorát főzök a régi, kicsi konyhánkban.
Nézzük régi önmagunkat s megvigasztalódunk. Megszelídülünk. Nagyokat nevetünk.
El is felejtettem, hogy volt idő, mikor olyan türelmes, nyugodt és odaadó voltam. Olyan kedves.
De emlékezem, honnan jövök, s arra is, hogy ki vagyok.
Emlékezem, hogy ki szeretnék még mindig lenni.
A cserepeket szinte soha nem dobom el csak úgy. Mindig összeszedem őket.
A napokét is, mert talán írok még később belőlük valami szépet.
A földre ejtett tányérokét, csészékét is, mert talán még megragaszthatóak.
Soha többé nem lesznek olyanok, mint előtte, persze.
De a törés mentén keletkezett rések, s mert az összetört dolgok már nem tökéletesek, alkalmassá tesznek valami egészen másra.
A szép, kézzel festett leveses tálka ragasztás után is ereszti kissé a vizet.
Ültettem hát bele egy paradicsompalántát. | |
| 23. | [tulajdonos]: ... | 2018-07-24 23:03 | Hogy érdemes-e az amúgy is túl korán kezdődő napot csak azért még korábban kezdeni, hogy végül - sikertelenül egyébként - egy egészen rövid, egysoros vers fordításával töltsem el ezt az értékes, drága áron megvásárolt időt, nem tudom. Szerintem érdemes.
Nayyirah Waheed verseire véletlenül találtam rá. A wikipédia szerint talán ő a legnépszerűbb költő az Instagramon. Nem tudom. Nem fontos. Számomra elég ez az egyetlen sor.
"Stay soft. It looks beautiful on you." (Nayyirah Waheed)
Maradj szelíd. Olyan szépen mutat rajtad.
Engem az ilyen mondatok éltetnek. Amióta ismerem, úgy gondolok a szelídségre, mint egy ruhára, vagy egy kendőre, amit a vállamra teríthetek, miután sietősen magamra húzom reggelenként az egyszerű farmernadrágot, pulóvert.
Aki szelíd, az nem feltétlenül hallgatag, nem mosolyog folyton, nem biztos, hogy engedékeny és halk szavú. Aki szelíd, az nagyon is erős. Tud veszíteni. Tudja hordozni a távolságot, a titkot, a csöndet, a félreértést, a befejezetlenséget, az aszimmetriát, a búcsút. Le tud mondani a bosszúról. Nem cinikus. Tud bocsánatot kérni. Meg tud bocsátani. Megengedi, hogy néhány gondosan kiválasztott ember miatt néha megfájduljon a szíve, így is óvja, védi a megkeményedéstől. Régi bűnöket nem emleget, kifejezetten ragaszkodik hozzá, hogy ő is tévedhet. Tudja, mikor hallgasson, tudja, mikor beszéljen, s tudja, mikor csukja be maga után az ajtót.
A szelídségről tulajdonképpen nem tudni, egészen pontosan milyen. Manapság mindenesetre ritkaság. Érték. A szívnek olyan belső hozzáállása, amelyért érdemes erőfeszítéseket tenni. Némely emberen itt-ott észre lehet venni. Úgy néz ki, mint egy gyönyörűszép, láthatatlan köpeny a reggelenként sietve felhúzott farmernadrágon, pulóveren.
2018. január | |
| 22. | [tulajdonos]: ... | 2018-07-22 23:14 | Ha tudom, vagy úgy gondolom valakiről, hogy szomorú, beteg, vagy rosszkedvű, esetleg elkeseredett, akkor én vagyok az a személy, aki megpróbálja őt felvidítani. Levelet írok, vagy képeslapot, ajándékot készítek és elküldöm postán, ebédet főzök, látogatóba megyek, közös programot szervezek, mesélek, túl sokat beszélek, vigasztalok, bátorítok - ha akarja ezt a másik fél, ha nem.
Néhány napja egész délután csak ültem és szomorkodtam. Semmi különösebb okom nem volt rá, esetleg csak annyi, hogy sokkal jobban fájt a jobb karom, mint eddig bármikor, de ez még nem ok a szótlanságra vagy a teljes visszahúzódásra. (Végre orvoshoz menni vele, ehhez talán már elég ok, valóban.) És emlékszem, mennyire hálás voltam, hogy senki sem próbált meg mindenáron felvidítani. Nem arról volt szó, hogy nem vették észre a rosszkedvem, vagy közömbös lett volna a bánatom - egyszerűen csak érezték, nem mástól várom el, hogy boldoggá tegyen, s kaptam néhány órát, amikor lehettem annyira szomorú, amennyire csak akartam.
Rólam amúgy nem sokan tudják, ha problémáim vannak. Betegen is elmegyek dolgozni, s csak egészen ritkán panaszkodok. Egyrészt azért, mert valóban derüs hozzáállásom van az élethez, másrészt pedig tudom, ebben a szenvedésekkel teli világban, másokhoz képest kivételesen könnyű életem van. Nincs jogom siránkozni.
Az elmúlt hétvégén elolvastam a zsoltárokat, mind a százötvenet. Körülbelül hat-hat és fél óra kellett hozzá. S a flow-szerű, folyamatos olvasása ezeknek az imáknak teljesen kimozdított az egyensúlyomból. Arra jöttem rá, hogy panaszkodni lehet és szabad. Soha életemben ennyi bosszúálló, irigykedő, kesergő, haragvó, önigazult kijelentést, mint amennyi itt egy helyen van, még nem olvastam, nem hallottam. És persze, vannak ujjongó, kérlelő, bűnbánó, Istent magasztaló mondatok, az előbbieknél sokkal több. Mégis. Az emberi szív mélyéből előtörő érzelmek leplezetlensége meglepett. És az is, hogy ezeknek helye van a Szentírásban. S ha ez így van, akkor lehetséges, az én hasonló érzelmeimnek is helye van valahol ebben a világban.
Olvastam egy történetet egy burmai újságíróról, akinek hosszú időt kellett börtönben töltenie. Az elején minden erejét elvette a félelem, a harag, az aggodalom. Aztán eldöntötte, élni akar. Ezért elkezdte reggel rendbetenni az ágyát. Összehajtogatta a takaróját, lassan, odafigyeléssel fogyasztotta el a reggelijét. Minden reggel elénekelte az összes dalt, amire csak emlékezett, és felidézte élete szép emlékeit. Ebéd után mindig panaszkodott, sírt, zokogott. Megengedte magának, hogy kiöntse a lelkét, de határt szabott a sírásnak. Késő délután mindig a jövőre irányította a gondolatait, terveket szőtt arra vonatkozóan, hogy mit szeretne még elérni az életben. Este pedig, közvetlenül elalvás előtt elképzelte a legapróbb részletekig, milyen lesz majd hazaérkezni. Elkezdte megünnepelni a vasárnapot, mint különleges napot. Ehhez kérelmezett egy gyertyát, amit meg is kapott négy hónap után. Mikor rájött, hogy gyufát nem adtak hozzá, azt is kérelmezett, egy hónap múlva azt is megkapta. Így minden vasárnap reggel meggyújtotta a gyertyát, ez volt az ő istentisztelete, ez adott neki reményt arra nézve, hogy egy szép napon szabad lesz újra.
Mindennek, aminek köze van ahhoz, hogy emberek vagyunk és emberi érzéseink vannak, helye és ideje van az ég alatt. Nem az az igazi imádság, amit azután mondunk el, miután valamennyire ráncba szedtük magunkat. Panaszkodni szabad. Kell. Mint ahogy határt is szabni neki.
Olyan fárasztó vagyok, mikor mindig mindent rendbe akarok hozni. Mikor mindig mindenkit boldoggá akarok tenni. Mintha rajtam múlna.
Töredezetten írtam, túl hosszasan. Pedig egyetlen mondat is kifejezthette volna, amit gondolok:
Nem kell ahhoz mindig boldog legyek, hogy boldog legyek.
2018. február | |
| 21. | [tulajdonos]: ... | 2018-07-21 21:57 | Gyerekkoromban, mikor a nyarakat még Mamánál töltöttem, nagyon szerettem vasárnap reggelenként nézni, ahogy az ünneplő feketébe öltözött falusi asszonyok úgy mentek templomba, hogy mindegyikük vitt a kezében egy-egy szál virágot, vagy egy-egy illatos levelet.
Mostanában azt vettem észre, én is ezt teszem reggelenként, mikor munkába indulok.
Pár éve ültettem a ház elé levendulát, zsályát, Mama emlékére pedig még német szegfűt is.
Ezekről tépek le egy-egy levelet, virágot, odabent az irodában pedig kiteszem magam elé, a számológép mellé.
Azt olvastam valahol jó tanácsként, hogy mindig tegyünk kamillát és levendulát a kofferünkbe.
Azóta így utazom.
Így indulok neki a mindennapoknak is.
Menta, levendula vagy zsálya, esetleg egy levél az apró tömjénbokorról nem hiányozhat a táskámból. Gyógyító illatuk elkísér minden utamon. Összekötik bennem a múltat és a jövőt, lépcsőfokká válok magam is ég és föld között. | |
| 20. | [tulajdonos]: ... | 2018-07-19 22:42 | Dein Herz
Ich habe dein Herz auf der Strasse gefunden,
sah aus wie ein Herbstblatt an einem Sommertag,
klein und trocken, tausendfach gebrochen, für mich
doch so schön, das Herz
eines traurigen Freundes.
Ich habe dein Herz sanft aufgehoben,
konnte nicht ertragen einfach dazulassen
wo alle weitergehen, ihn tausendmal zertreten, für mich
bist du lieb, das Herz
eines vermissten Freundes.
Ich habe dein Herz weinend geküsst und
flüsternd gesagt: darf dich nicht behalten.
Flieg mit dem Wind! Tanz mit der Sonne! Dann kehr,
wenn du kannst, als Schmuck
auf mein Grab zurück.
2016. | |
| 19. | [tulajdonos]: ... | 2018-07-16 23:29 | A legegyszerűbb dolgokhoz szükségeltetik néha a legnagyobb bátorság.
Például felkelni reggel, és elmenni dolgozni.
Megkérdezni a főnökömtől, miért olyan szomorú.
Elmondani az igazat.
Bocsánatot kérni.
Elviselni, hogy nem bocsátanak meg.
Boldognak lenni. Mégis.
Hinni. Remélni. Búcsúzni.
A bennem túláradni akaró szeretetet továbbadni: hát ez a legnehezebb.
Mert akinek így rakták össze a lelkét, mint az enyémet, az folyton azt hiszi, hogy zavar, hogy butaságot talált ki, hogy túl kevés, mint ahogy ténylegesen túl kevés vagyok, vagy túl sok, mint ahogy ténylegesen és egészen biztosan volt már, hogy zavaróan túl sok voltam.
S nagy bátorság kell néha egyszerűen csak a létezéshez is.
Lenni pontosan olyannak, amilyen vagyok.
Továbbra is kitalálni, elkészíteni az ajándékaimat.
Ezerszer is megfogalmazni ugyanazt az egyetlen üzenetet, s bevallani: kreativításom kimerül abban, hogy mindig más sorrendbe rendezem a szavakat.
Ezerszer is piros masnit kötni a mondataimra s átnyújtani azoknak, akiket szeretek.
Például neked.
Jó éjszakát! | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
